Online foglalás

Személyes adatok:

Érkezés:
Távozás:
Elhelyezés:
Egyéb infomációk:
Designed by:
A Káli-medence
Történelem Print E-mail

Ismét Hamvast idézzük: „Ez nem a Kárpát-medence. Mintha a Karszton átnyúlna, ez az Adria fehérebb, tisztább, világosabb és melegebb tája... a táj északnak háttal áll, arccal a tenger és Róma felé... nem véletlen, hogy a helyet a rómaiak oly könnyen foglalták el és oly természetesnek tartották, hogy Pannonia a birodalomhoz tartozik." Római villák romjai, szolomotívumos faragott kövek, a felszínen található pénz és cserép mutatja, hogy kedvelt vidéke volt ez az antik Pannonia Provinciának. Már ekkor buzgott a kékkúti Theodora-forrás, amely ma is e néven adja felséges gyógyvizét. Ez volt a medence elso virágkora.

A népvándorlás átvonuló népei után a honfoglaló magyarok egyik vezére, Kál horka települt meg itt nemzetségével, a 890-es években. Azóta a magyar népesség folyamatos. A medence peremén körben épült kis falvak az o nevét viselik: Köveskál, Szentbenedek­kál (Szentbékkálla), Mindszentkál (Mindszentkálla), Örskál, Szentvidkál, Kerekikál, Sóstókál, Töttöskál, Kiskál, Jukkál. A Kálok központi vára a síkból kiemelkedo Kereki­dombon feküdt, ahol fel is tártak egy X. századi temetot. Helyi hagyomány szerint itt gyülekeztek az osmagyarok nyugat-európai hadjárataikra; tény, hogy ezek egyik vezére, a 995-ben Augsburgnál megölt Bulcsú, Kál fia volt.
A középkor: második virágkor. A falvak szinte összeértek, 2-3 kilométerenként kicsi templomok épültek, ezek fele újra áll, fele rom. A sóstói Pusztapalota, a velétei palota, ahol Kun Erzsébet királyno is megfordult, a salföldi pálos kolostor romjaikban is fenségesek.

A békés századoknak a török háborúk vetettek véget. A Káli-medence, mint Csobánc várának elotere, 150 évre a frontvonalba került. A számtalan rajtaütés után, Csobánc 1554-i sikertelen ostroma alkalmával a falvakat felégették, a kolostort lerombolták. Tovább romlott a helyzet 1561 után, amikor török kézre került Hegyesd vára. „A falvak lakói, ha tehették, elfutottak, mert akit a török megfoghatott, karóba húzatta, vagy egyéb halállal gyilkolta"-írta ekkor Gyulaffy László, csobánci kapitány. A maradék nép kétfelé adózott, a magyar hajdúk is sanyargatták oket. Ezekben az években pusztult el a Kál nevu falvak fele. 1683-ban a közelben vonult a török sereg Bécs alá. A felszabadító háborúk, majd a Rákóczi-szabadságharc 1711-ig állandósították itt a háborút, hadak vonulását.
Csak ezután kezdett újjáépülni, újratelepülni a medence. A harcok emlékét a romok orzik, a kollektív nemességet nyert községek: Monoszló, Balatonhenye, Köveskál és Kovágóörs kardos-oroszlános címerei és a máig élo nemesi öntudat.

100 békeév elég volt, hogy a Káli-medence újra földi paradicsom képét mutassa. Az 1800-as évek közepe a harmadik virágkor: tetejükig megmuvelt gyönyöru szolohegyek, juhnyájakkal teljes legelok, népes-iskolás falvak, nagy tehéncsordák. Kovágóörs és Köveskál mezovárosi rangot nyertek. Itt és Szentbékkállán országos vásárokat tartottak.

A lakosság száma 1851-ben:

Balatonhenye 742, Mindszentkálla 460, Kékkút 315, Szentbékkálla 642, Kovágóörs 1699, Monoszló 607, Köveskál 1142, Salföld-Kisörs 396.

Kovágóörs ekkor az egész balatoni borkereskedés központja, jelentos zsidó lakossággal, céhes iparral, boltokkal, városias foutcával. A templomdomb egymás sarkában álló katolikus és evangélikus temploma, a szomszéd dombon emelkedo klasszicista zsinagóga, az evangélikus algimnázium méltóságteljes épülete, a portákat szegélyezo magas kobástyák, támfalak, a településnek nem csak városi, de várszeru megjelenést adtak. Minden ház koboltos, oszlopos-tornácos. Homlokán vakolatdísz címer, a szobában gyakori a freskó, általános a gyönyöru szemes vagy táblás cserépkályha.

Hasonló képet nyújtott a többi nemes község is. A nemesség itt általában protestáns: Monoszló, Henye, Köveskál református, Kovágóörs evangélikus. A katolikus jobbágyfalvak (Szentbékkálla, Mindszentkálla, Kékkút, Salföld) házai valamivel szerényebbek, de a század végére a különbségek kiegyenlítodtek, a vallási különbség pedig sohasem jelentett viszályt. A Káli-medence igen hamar és egységesen polgárosult, beállt egy parasztpolgári életforma és ízlés. Mindenütt népes felekezeti iskolák, színjátszó-körök, bálok, majálisok és élénk egyesületi élet mutatta a helyi kultúra fejlettségét.

Bár a két világháború sok hosi halottat követelt, a nyilas, majd a kommunista uralom sújtotta e tájat három olyan végzetes csapással, melynek eredménye csak a török idokhöz fogható. 1944-ben elvitték és megölték a zsidó lakosságot. Az 1950-es években megindult az eroszakos tsz-szervezés, amely az önálló gazdákat veréssel-megfélemlítés­sel bérmunkássá alacsonyította. Kezdetben minden faluban külön tsz alakult, majd ezeket nagyüzemekbe vonták össze. Az emberek idegen parancsra, buszon utaztak távoli munkahelyekre. Az eredmény: a föld megutálása, tömeges elvándorlás.

A harmadik csapás az 1973-as úgynevezett „településfejlesztési koncepció" volt. A falvakat összevonták és hozzácsatolták az újonnan kinevezett balatonparti központokhoz:
Monoszlót Zárkához, Salföldet és Kisorsöt Badacsonytomajhoz, a többit Révfülöphöz. Olyan történelmi mezovárosok, mint Kovágóörs és Köveskál, pusztuló külterületté váltak. Megszuntek a helyi tanácsok, bezárták az iskolákat, boltokat. Ezzel párosult a nagyüzemi mezogazdasági technika pusztítása: a földek, kutak elnitrátosodtak, vízvezeték és csatornázás pedig nem volt. A propaganda a falusi életet maradinak, a városit haladónak kiáltotta ki, az elköltözést kedvezményekkel támogatták.

Az eredmény: a 70-es években a Káli-medence szinte egész ifjúsága elhagyta szüloföldjét és Tapolca betonblokkjaiba vagy a Balatonpart szuk lakótelepeire költözött. Az osi házakban csak öregek maradtak, a bástyák, falak omladozni kezdtek, a pompás kerteket-szoloket felverte a gaz és a Balatonpart idehordott szemete. A legszomorúbb példák: Kisorsnek 1960-ban még 601akosa volt, 1990-ben egy. Salföld 1851-i 396 lakosa 1960-ra 272 fore olvadt, ebbol 1990-re hetvenen maradtak. Hasonló romlást mutattak az épületek és szinte egészen eltunt az állatállomány.

Ám minden rosszban van valami jó. Mivel a kommunizmus a Káli-medencét kihalásra szánta, nem rakta tele betonkockákkal, szennyezo ipartelepekkel. A régi házak csak beroskadtak, de nem tolta el oket a buldózer. A táj archaikus képe, ha sérülten is, de megmaradt. Itt megállt az ido, és ami hátrány volt, elonyre fordult. A huséges nép a szolobe -borba-hitbe kapaszkodva megorizte lelkét, a hely szellemét.

 
Növények, állatok Print E-mail

A Káli-medence 1984 óta tájvédelmi körzet s ma már a Balatonfelvidéki Nemzeti Park része. A modern kor kártételeitől szinte érintetlen, archaikus ország.
Oshonos itt a füge, a mandula, szelídgesztenye, levendula, rozmaring. A Fekete­hegyen őstölgyesek, tozegmoha-lápok (Sphagnum) sárga és szibériai noszirom (Iris pseudocorus, sibirica), a vízes réteken tárnics (Gentiana pneumonanthe), lisztes kankalin (Primula farmosa), pókbangó (Ophrys spegodes), agárkosbor (Orchis morio), fekete kökörcsin (Pulsatilla nigricans).
A szubmediterrán növényzettel együtt él a kohátak borókás, csarabos (Callunetum) zuzmós-mohás világa. Az alpesi és atlantikus növényzetnek ez a legérdekesebb talál­kozása.
A közeli Balaton és a belso tavak közt légihidat vonnak a vadrécék és ludak, de elofordul a kócsag (Egretta garzetta és alba), a kanalasgém, fekete gólya és halászsas. Ölyv, kánya, héja gyakori. A vándor mindenütt ozek csapataival, felrebbeno fácánnal, nyúllal és vaddisznó, szarvas nyomaival találkozik. Minden faluban gólyafészek, a nyári égen a fecskékkel együtt gyurgyalagok cikáznak, ősszel pedig a szőlőket támadó seregélyfelhők rajzolnak mesealakokat a horizont fölé.

 
Táj és ember Print E-mail

Hamvas „Az öt géniusz"-ban zseniálisan felismerte, hogy a Balaton-felvidék a Mediterraneumhoz tartozik: „...úgy látszik, az ember világosabb és melegebb földre ér. A napfény fehérebb, majdnem olyan fehér, mint a Földközi-tenger fölött. A színekről a köd eltűnik és jobban világítanak. A tárgyak körvonala élesebb. A légkör mintha elektromosabb lenne... E táj sok olasz vidéknél déliesebb... A fény az embert is átsugározza, a dolgokba is bevilágít és a gyümölcs íze is világosabb. Délnyugat errol az oldottságáról ismerhető fel. Sehol semmi túlzás, izzasztó erokifejtés. Ez az oldottság a tájban, az emberben, a közösségben, a mozgásban. Nem mintha az élet itt könnyebb lenne, mert Dél a szenvedésben nem szegényebb, de nagyobb távlata van... Nincsen ember, nincs madár, ló, kutya, egyetlen szem cseresznye, amelyben kicsiny lélekként Dél géniusza ne parázslana."
E táj szíve a Káli-medence. Aki autóval fut át rajta, észre sem veszi, oly kicsiny. Csak a szolohegyeken ráérve gyaloglónak, a lovasnak, a kerékpárosnak nyílik meg. Aki egyszer megáll a Salföldi Kotengeren és végigtekint a Hegyestuig, vagy a szentbékkálli Birkás-pince ívében ülve, kezében pohárral szemközt látja Kovágóörs templomdombját, vagy a Monoszló és Köveskál közti mandulásból megpillantja a szent vulkánokig terülo tájat, az tudja, hogy Hamvas minden szava igaz. Itt vagyunk. Ez az a hely, ez az idő az Aranykor.
A Balatontól dombsor választja el, mégis mindenütt jelen van, érezhető, a horizonton ott látható a hatalmas meleg víztükör. Évente 2000 órát süt itt a nap. Az északnyugati esőfelhoket a Haláp-hegy bazaltkráterébol felszálló forró levegő eltéríti, s ha mindenfelől borult is, a Káli-medence fölött kék az ég.
A káli-medencei ember igazi déli ember. „Bor-nép", ahogy Hamvas mondja. Életvidám és vendégszereto. Ráéros, könnyen ígér, de a sürgeto idot nem ismeri. Egy pohár bor a pincében, sok baráti szó, ingyen segítség sógornak-barátnak: ez az, amit minden pénznél, kötelességnél többre tart. Nem gazdagodó típus, de gazdag életu. Négy vallást követ, de igazán csak a szolo és bor istenének áldoz. Egy szent napja van: a szüret.

 
Bor Print E-mail

Ez az a téma, amitol a káli-medencei ember felvillanyozódik, tuzbe jön. Évenként több helyi és regionális borverseny tanúsítja, hogy a borbírálatban a hallgatag parasztember költové válik, szavai mint egy osi kultusz igéi szárnyalnak. Ez az ékesszólás természetesen a saját pincében terem, a hegyen, ahová a káli-medencei ember naponta felzarándokol, kicsi üveggel, hogy másnap is menni kelljen. Itt a pinceszeren, a hegyszomszédok és alkalmi vendégek kóstolásai, köszöntoi csiszolják naponta az elmét és a szót.

Eötvös Károly, akinek emlékét orzi a fekete-hegyi Eötvös-kilátó, a „Balatoni utazás"-ban örökre szívünkbe véste annak a csobánci paraszt szolosgazdának az alakját, aki erovel behívja egy pohár borra az arra sétáló idegen urakat. „Az osi erkölcs azt parancsolja, hogy egy pohár borral minden ismeretlent, akit a sorsa arra visz, meg kell kínálni."

Ez a fehér bor hazája. Badacsonyi, Balaton-felvidéki, elnagyolt megjelölések, hisz a borivó ember tudja, hogy hegyenként, dulonként és oldalanként, valójában gazdánként más a bor, és évjáratonként ismét más. A bor igazán ott élvezheto, ahol terem. Lopóval kiemelve a hordóból, pincehidegen, sosem mosott, csak borral kiöblített pohárból, a gazda eloadásától kísérve.

Halljuk Eötvöst: „A pince két részbol áll. A belso koboltozat, ebben a boroshordók állnak. Asszonynak, idegennek, gyereknek, házi ebnek itt nincs mit keresni. Ide csak a gazda jár s felnott fia.. . A külso pince födeles épület. Ebben áll a sajtó, a kád s az összes szüreteloszerszám. Itt van a katlan, kisasztal, néhány kisszék s a süto- és fozoedények. Ide hívja be a vendégeit: ide hozza ki a bort a belso pincébol, s itt kínálgatja jó szívvel, szeretettel, vidám orcával."

Ugyancsak Eötvös Károly örökíti meg az 1844-es „monoszlói szép napokat", az itteni csodálatos „bajor szolot", Somogyi Benjámin református pap vendégszeretetét. Ebéd, pinceszer, „a késo éjszakába nyúlt be a vidám lakoma. Beszélgetés, dalok, vidám felköszöntok."

Aki nem rest gyalog járni a Káli-medence szolohegyeit, ma is ugyanabban a vendégszeretetben lesz része, mint 150 éve Eötvös Károlynak. Mert sok minden romlott, változott, de a borral kapcsolatos szép szokások, hála Istennek, megmaradtak.

 
Házak Print E-mail

A Balaton-felvidéki ház kívül kicsi, belül tágas. Nem töri meg a tájat- amely maga is bensoségesen kicsi, -hanem belesimul. Ostípusa a borpince, amely elobb épül fel, mint a ház, és ma is belso szentélye annak. A pince a föld alatt van, de ha belépsz, katedrális tágul ki elotted. Nincs ház koboltos pince nélkül, és a hegyen is van mindenkinek borpincéje, présháza.o

Ez a ház 50-80 cm-es kofalakból áll, télen meleg és nyáron huvös. Kofal, nádteto és meszelt fehér fal: ez a hármas a Káli-medence arcképe. Arca királyi arc. Szeme két hatosztásos ablak, homloka magas oromfal fehéren fehér vakolatdísszel, koronája a csipkefal, ahogy itt mondják „macskalépcso", mely két „füllel" a homlokzatnál szélesebbre ereszkedik. Minden ház telekhatárra épült. Tornácos -ajtós-ablakos oldalát délnek és az udvarnak, hátát a szomszédnak veti. Az utca felol csupa virág: kerített kiskert, a háziasszony versengo kirakata, fazékban nevelt leander.

Az épület a klasszicizmus formáit mutatja, de annak magyar parasztváltozatát. Az ívek, oszlopok, párkányok zömökek, puhák. Gömbölyuek a sarkok a hajdani építomester kezétol, a százéves mészrétegtol. Az árnyék e puha, fehér formákon mint rózsaszín szórt fény jelentkezik.

A homlokzat vakolatdísze: napmuvészet. Árnyékban jelentéktelen, de ahogy a nap jár, ahogy fénye végigsúrolja, a formák rózsaszín árnyéka szüntelenül változó színházat varázsol elénk. A mufaj csúcsa a szentbékkálli Istvándi-ház, hála a családnak, amely máig lakja és gondját viseli. A népi építészet és a vakolatdísz a Káli-medencében újra virágzik, és remény van hosszú távú továbbélésére.